Több nappal és éjszaka, álmatlanság, idegeskedés, teaóceánok, valamint tizenegy (és fél) különböző sorozatverzió után összeállni látszik a végleges cucc. Legalábbis most ezt gondolom. Ehhez még szükség volt három hat kurvajó szemre és látásmódra, pár órára és átbeszélésre, némi motivációra. Nagyon nagy segítséget kaptam, remek irányokat, remélem lesz is belőle valami. Ezúton is köszönöm. Szűk három hónapot tíz képbe zsúfolni iszonyatosan nehéz, és nagyon könnyű is. Nna itt vagyok most. Idén minimális vágás, minimális fotosop a terv, utóbbit biztosan tudom tartani. Remélem sűrűn csuklom majd az elkövetkezendő időkben.
Ne itt kezdj olvasni, görgess a 214. 3/1: Gyors beszámolók poszthoz.
Egy kicsit már elment a kedvem az alsó két poszt megírása után, mivel sokminden nem maradt bennem, nomeg tudtam előre, nem lesz túl vidám ez a szösszenet. De legyen valami összegzés-féle a kétezer-kilencedik évről. Lassacskán lesz top10 pár dologból is. Talán rövid lesz és tömör, majd kiderül. Ha egy szóval kéne jellemezni, azt írnám, hogy szar. Két szóval… esetleg (nem)nagyon szar (ez két szó, a többi csak délibáb), de ennél csak jobb jöhet, komolyan. Nem történt semmi olyan, amitől hejjdekurvaboldog lennék; kevés olyan sztorit vázolhatnék, aminek vége nem rábaszásról, szopásról, vagy egyéb negatív (?) hangulatú eseményről szólna.
Utóbbit én generáltam magamnak, és biztosan állíthatom, hogy dobogós helyen van a nyár pozitív eseményei között. Talán az első helyen áll, ez pedig nem más, mint a rehabos fotózás. Erről talán írok bővebben is, mert biztosan megérne egy hosszabb posztot. Hirtelen csak annyi, hogy rengeteg remek emberrel találkoztam odafent, és egészen biztos, hogy nem utoljára jártam ott. Egyrészt szeretek ott lenni (ezt mondanám előre, ha megkérdeznék, miért mennék vissza), másrészt van ott még mit művelni, harmadrészt azért, mert megnyugtató. Ha lehetne, sokakat körbevezetnék ott fent, leülhetnének beszélgetni a betegekkel, meghallgathatnák a történeteiket, a miérteket, az élethez való hozzáállásukat. Node. A dobogó másik két helyen osztozhatna mondjuk volt osztályom, és… mondjuk a nyár, mindennel együtt. Mászkálás, kisebb bulik, Gabi haza, Bánk, osztálytalálkozók, meg minden egyéb, amit nem volt kedvem leírni. Jópárszor éjszakáztam, mentem haza gyalog, találkoztam sünnel; kevesebbel, mint tavaly.
A fehérnép… na ja. Farokkal és arcszőrrel rendelkező olvasóim, óvakodjatok a harmincon felüli került nőszemélyektől, mert csak rábajsztok. Tartva a _vagy_jót vagy_semmit_ szabályt, erről nem is írnék többet, esetleg egy remek sétát említenék a János hegyen. Továbbá értelmetlennek tűnhet felmelegíteni a régi leveseket. Lehet, hogy már megbuggyantak; romlott bennük a cucc, aztán ha ezt nem- vagy későn veszed észre, rókázni fogsz. Nem fog jólesni, s az egész biztos, kurvasokáig fog görcsölni mindened belé. Persze lehet, hogy nem romlott meg, csak annak mutatja magát.
A szilveszter itthon telt laza römipartikkal, ötputtonyos aszú társaságában. Hívott egy igen jó cimbi nemolyanmesszire, mert lesz ott valami ereszdelahajam a helyi kultúrházban, de végül kimaradt. Nem csupán a megmaradt betegség volt az oka ennek, de nyomott bele rendesen. Ünnepelni sem akartam az év végét, pont elég volt az utóbbi egy hét. Meg a 2oo9.
Fogadalmak… na azok vannak. Biztosan megpróbálok kicsit megváltozni, szép lassan, fokozatosan. A többit leírom magamnak, de biztosan igyekszem kevesebbet mondani, hogy “majd”, mert annnak sosincs jó vége. Sosem volt, sosem lesz. És több sünt fogok keresni.
Búcsúzenének egy minden tekintetben remekművet mutatnék a lehető legszélesebb méretben.
Jöhet a 2o1o.
Elfelejtettem köszönteni, pedig az utolsó poszt kitételekor már fél órája karácsony volt. Szóval utólag is kellemes ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak. Csodálatos ünnep ez. A reggeli idegeskedés és gyors pakolászás után már csöröghetünk a csomagolópapírokkal, celuxxal, dozobokkal – persze miután elrohantunk a legközelebbi nagyáruházba, hogy vételezzünk még valamit, fizikálisan a fa alá helyezhető tárgyat. Tudtam, hogy idén is így lesz, de hamar végeztünk.
Tizenkettőkor már csomagoltam kezdtem, s csak én tudom, a hajtások alatt mennyire volt kurvaronda szép a végeredmény. Egy Két kezemen meg tudnám számolni, hányszor csomagoltam ajándékot, ezt a szerepet mindig a família valamely női tagjára osztottam. Sokat sosem könyörögtem, mert mikor rákérdeztem, az már vagy kész volt, vagy kérdezni sem kellett, csak kérték a pakkot.
Kétezer-kilencben is megfogadtam, hogy csak egyszer szedek mindenből, bármilyen puha is a hal, vagy finom a flódni, vagy omlós a hús… de este nyolcfelé már némi nyomást éreztem, a hason fekvés is kellemetlen volt.
Az éjszaka egyik fénypontja kétség kívül az építkezés. Sosem fogok felnőni. Vagyis majd egyszer biztosan, addig pedig ilyenekkel szórakoztatom magam. Lehet röhögni, de királyság ez, én mondom. Direkt jó lassan készült, a többi tartozékkal együtt kb másfél óráig szórakoztam (közben persze kimentem iszogatni, lecsekkoltam, megromlott-e már a szaloncukor). A kis képekre kattintva szuperszép képnézővel tekintheted meg a fotókat.
Szóval gyermeteg is az én lelkem, meg nem is. Mindenesetre hatalmas ötlet, cuki megoldásokkal, cuki részletekkel, cuki színben. Ha majd le$z kedvem, szervezek egy mini flottát, és mégszebb lesz.
A hangzatos KEKABU kifejezést pedig a kétnapos karácsonyi turné utolsó állomásán üvöltöttük nagycsaládi körben, mikor megkaptuk az ajikat Értelmezéséhez sem enciklopédia, sem lexikon nem szükségeltetik, de azért a helyes megfejtőnek felajánlok egy hosszúlépést, hogy valami nyereményjáték-szaga is legyen ennek az utolsó bekezdésnek.
(el ne felejtsem, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem az ismeretlen VW Golf tulajának, hogy segített kihúzni a rokony bajba jutott autóját a környék egyetlen méteres sártengeréből, melybe pont érkezésünkkor sikerült első kerekekkel manővereznie. A kis Suzuki kereke addig addig pörgött a trutymóban, míg mozgásképtelenné nem vált. Az alváz közben párszor jól hallhatóan odavágódott a padkának. Végül forgalom leállít, autó kivontat, majd a dzsuvától pár méterre leparkoltunk. Node).
A továbbiakban lezajlott még:
- unokaTesó remekül szervezett meglepetésbulija, remekül szervezett átverésekkel, klassz társasággal, coco jamboval, ingyen sörrel és borral (x db hosszúlépés, x-y sör), plusz két jégerrel, és legalább három tekilával. Iccaka még jánycipelés, utána némi segítségnyújtás, rókázásának megtekintése, annak takarítása szerepelt a programfüzetben. Aztán vissza buli.
- osztálykarácsony / általánosos. Néhány hosszúlépés (erre nagyon rápörögtem az elmúlt egy hónapban), kis kártya, aztán haza.
- unokaTesó előszilvesztere. Nemvoltrossz.
tt kellene kezdened, ha mindent el akarsz olvasni, s bizonyára meg is találtad, ha ezt a mondatot értelmezed éppen. Ügyes vagy. Ezt a három szösszenetet másodikán éjjel írtam, az elmúlt tíz percben pedig azon gondolkoztam, mit hagytam ki. Eszembe is jutott pár dolog, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mentek is. Ígyhát ez marad most, majd ápdételek, ha van valami.
Arról már írtam a múltkor, hogy lemészároltam két posztomat, mert nem voltam elég körültekintő, mikor blogmotort frissítettem. Ennek apropója egyébként egy csodálatos galériamotor volt, melyhez hasonlót már régóta tervezek, de mindig elmaradt. Végül a dolog -különböző jogosultsági problémák miatt- kudarcba fulladt, egyelőre biztosan nem fog működni. Túrhatnék adatbázist, megírhatnám ott a dolgokat, aztán myomhatnám sablonként, ha már láttam volna ennek szintaktikáját, felépítését. Ami késik, nem múlik, majd kiguglizom, mert nem bonyolult ez, csak idő köll hozzá. Amíg ez nincs, működik helyette egy majdnem olyan jó cucc. Ezentúl tehát tessék a kis képekre kattintani, és pabamm, betöttődik a nagykép. Óriási dolgok ezek, én mondom.
A címben beszámolókat ígértem, de bukni fog a dolog, mert kénytelen voltam kiírni mindent a telefonomból, természetesen dátumok nélkül. Szerencsétlennek másodszor telt be a naplója, amit amolyan jegyzetfüzetként is használok (egy poszt alapjait most is tartalmazza), s belekerül minden, amit fontosnak tartok hirtelen. Azért írok pár történést, a képek mappa alapján biztosan menni fog.
Karácsony előtt sikerült magam meglepnem egy ilyennel. Nagyon le akartam már cserélni a kitobit, első ilyen (sikertelen) próbálkozásom a 17-70 volt, ami azóta is úszik, de hamarosan ráfekszem ismét. Kölcsön volt már nálam ilyen cucc, aztán nemrég számolgatni kezdtem, keresgéltem, majd találtam egy megfelelő példányt. Kifogástalan minőség, ezzel már bátran megyek iso1600-ra, gyors, pontos, tökéletes. Ha le$z kedvem, cserélek egy 16-35-re. Majd egyszer.
Ezek vesztek el, miután tizenötből véletlenül csak egy táblát mentettem le a blogmotor frissítésekor. Egy komment menekült meg csodával határos módon, ezt dátum nélkül visszatettem. Nem mintha olyan nagy csapás ért volna, de sajnálom ezeket is. Ebben számoltam be némi sikerélményről, mikoris nagyon megdícsértek, a következőben pedig arról, hogy nagyon-nagyon rábasztam egy melót illetően, és hogy ennek lesznek még hatásai a közeljövőben is. Azért remélem nem lesznek. Asszem szó volt még lerészegedésről szolid italozásról osztálytársaim körében. Ezt többször megejtettük mindenféle kocsmákban.
Nno erről ennyit, majd jön a következő poszt.
Írhatnék hosszabban erről, ígértem, de dühöm és keserűségem nagyrésze már elszállt. ényleg csak azt sajnálom, hogy bizonyítványunkat nem együtt vettük át. Hiányzot a sok ember, a mosoly, a kurvanagy taps, amit mindenki megkapott akkor. Most csak kicsi volt, jelzésértékű. A hátsó kapun távoztunk. Hogy mire lesz jó, azt nem tudom. Olyanok is megkapták, akik talán meg sem érdemlik, akiknek felesleges, akiknek tényleg semmit nem ér. Nem mintha én szentélyt emelnék neki, megy a fiókba a többi közé. Pipálva. A beszámoló ezen része is.
Nyáron akartam venni egy ilyet is, de aztán érthető okokból kimaradt.
Természetesen ezután is beültünk inni egyet, koccintottunk egy hatalmasat, csocsóztunk egy utolsót (?) a törzshelyen, aztán csoportosan leléptünk. Pejjel még nyomtunk egy péksüti-télifagyi kombót, utóbbinak idénye lesz hamarosan, lehet gyúrni a magyar üzletlánc boltjai előtt. Még találkozunk.
Közhely, de a nőket megérteni lehetetlen. Lexikonokat lehetne szerkeszteni, oldalait bélelhetnék bármivel, egy hét után úgyis aktualitását vesztené. Ez biztos. Kósza gondolatok keringenek, melyek ha elsétálnak a másik előtt, nincsenek elhessegetve. Inkább közelebb kerülnek, forgolódik a fejben, jól érzi ott magát. Aztán hasonlók kanyarodnak vissza. Semmi sem egyértelmű, semmi nincs kimondva, de mindketten sejtik, akarják, gondolják. Egy darabig. Aztán durran a lufi, és minden elszáll. A nő hirtelen támad. Ha valami éppen csak jó, vagy kellemes, egy nap alatt meggondolja magát, s ha még a közlésvágy is elkapja épp, vagy csak kérdés merül fel a szokatlan hangulatra, megered a nyelve. Megered, és csak jön, csak jön a véget nem érő érvtenger, zúdulnak a lehetetlennek tűnő mondatok, s máris fordultunk száznyolcvanat. Nem lát, nem hall, nem olvas, gondolkodásra szemlátomást képes, de vagy nemérdekli, vagy eltökélt valamit, bebeszélte, és azt bizony véghez kell vinnie mindenáron. Próbálja megfogalmazni, mi a jó a másiknak, mi a jó abban, ha tényleg fordulunk. Végigzongorázta a saját verzióját, a többi nem érdekli. Aztán gyorsan belefárad. De ha ettől jól érzi magát, hajrá.
Különleges nő nincs. Ha mégis van, úgyis tesz, mond valami olyat, amitől rájössz: nem az. Akkor sem különleges, ha olvas, ha művelt, ha elüt az átlagtól. Gyönyörködtet egy darabig, beledöglesz a csodálatba, ott lesed ahol tudod, kutatod, aztán vége. Illetve csak próbálod elhinni, hogy vége, de igazán sosem lesz.
Szóval… nem vagyok jól. Kibaszott cefetül vagyok, nem jól. Nem csinálhattam semmit, mikor kellett volna. Ott vagyok, mint tavaly nyár elején; az apró különbség csupán annyi, hogy nincs kiért tenni. Sosem lesz vége ennek, megint jön majd egy gondolat, esetleg pár sor, s úgy tűnhet, mindennek van értelme. Hetekre, hónapokra, maximum kettőre. Akkor is, ha a végén visszaülök a helyemre – ami még mindig nem tudom, hol van pontosan.
Az előbb lett vége. De lehet rögtön megnézem az egészet, mert megvan. És kurvajó.
5×2
francia romantikus dráma, 87 perc, 2004
portponthú linkhez erretessék.
portponthú képek alant:
parton
nem tudom miért, de szép.
Amúgypedig… említésre méltó dolog nem történik talán. Unalmas ősz, továbbra is tehetetlen vagyok, múlnak a napok, görgetem a teendőimet, mindent a végtelenségig húzok… nincs kedvem semmihez.
Pár perces (órás) öröm, néha önkívületi állapot, telefonok, smsek, régi arcok. Hulló falevelek, szél, hűvös, ritka barangolások, mégritkább beszélgetések. Aztán ismét félreértések, sértődések, fáradt magyarázkodás, picsába elhajtás, vagyis inkább gondolás… de végül nem. Ragozhatnám még, de minek. Jöjjön inkább egy kép a szombat estéről. Inkább éjszakáról.
nem tudom miért, de szép.